2013. június 20., csütörtök

4.rész.Egy "hajnal" Niall-al

Lisa szemszöge:
Másnap reggel hamarabb felkeltem, mint Lina. Gondolkoztam, hogy felkeltsem-e, de még csak fél 6 volt. Nem értettem, hogy minek keltem fel, de nem bírtam tovább aludni. Egyszer csak érkezett egy SMS-em Niall-tól. Azt írta, hogy bocsánatot szeretne kérni, ha felkeltett, de nem bírt aludni és egyedül unatkozik, és Harry-t nem volt szíve felkelteni. Szóval az SMS-ből annyi volt a lényeg, hogy pontban 6-kor találkozzunk mondjuk a suli előtt. Én visszaírtam neki, hogy rendben és elmentem zuhanyozni és felöltöztem. E mellett döntöttem:
A hajamat megfésültem és csak lazán leengedve hagytam. Majd készítettem egy szendvicset reggelire. Miután megreggeliztem halk kopogást hallottam. Ajtót nyitottam és Niall volt az. Suttogni kezdett, de nem hallottam semmit belőle ezért kirángatott az ajtón és mondani kezdte:
- Nem bírtam kivárni, hogy kiérj a suli elé.
-De türelmetlen vagy.Mondtam mosolyogva.
-Hát igen az vagyok.Mondta Niall. De most már menjünk ki a suliból, mert még a takarító visszaküld minket.
-A takarító?Kérdeztem.Miért talán félsz a takarítótól?
-Nem, csak, ha itt 6-kor találna minket akkor vissza zavarna minket aludni és még pár órát unatkozhatnánk.Mondta Niall.
-Igaz.Mondtam mosolyogva majd a szőke csuklón fogott és elkezdett vezetni.
-Csendben.Mondta suttogva Niall. Szerintem épp ezen az emeleten van.
-Rendben.Mosolyogtam Niall-ra, aki lopózni próbált.
-Héé, Ti ott!Hallottunk egy férfi hangot a hátunk mögül.Így megfordultunk és a takarítót láttuk.
-Futás.Súgta oda nekem Niall és szaladni kezdtünk.
-Na várjatok csak erről még hallani fog az igazgatónő!Ordította utánunk az öreg takarító.
-Na és most mi legyen?Kérdeztem lihegve amikor már jó messzire elfutottunk a sulitól.
-Egy laza randi?Nézett rám Niall kék szemeivel.
-Legyen.Mondtam mosolyogva.
-Akkor menjünk és üljünk be valahova enni.Mondta Niall miközben korgó hasát bökdöste.
-Rendben.Mondtam.De hatkor ki lesz nyitva?
-Én tudok egy helyet.Mondta Niall és megfogta a kezem majd sétálni kezdtünk.
-Itt is vagyunk.Mondta Niall és még mindig fogta a kezem.Na akkor kajáljunk.
-Rendben.Mondtam és besétáltunk, leültünk és a pincérnő amikor az asztalhoz ért elmosolyodott.
-De rég láttalak Niall. Hogy te mennyit nőttél.Mit szeretnétek enni?Kérdezte.
-Ó...szia.Csak egy kis palacsintát,tükörtojást,bacon-t.Mondta Niall.
-Rendben.És te kis szívem?Kérdezte a pincérnő.
-Most ettem, de kérek egy kis rántottát,pirítóst.Mondtam.
-Rendben.Édeskéim még valami innivalót kértek?Kérdezte a pincérnő.
-Egy Coca Cola-t.Mondta Niall.Lisa neked is jó lesz?
-Igen.Mondtam.
-Ennyi lesz Brenda.Mondta Niall és így megtudtam a pincérnő nevét.
-Rendben.Mondta Brenda.Mindját hozom.
-Honnan ismered?Kérdeztem Niall-t.
-Sokat járok ide.Mondta Niall.
-Rendben.Mondtam mosolyogva majd elmélyedtem Niall szép kék szemeinek a bámulásában.Olyan szép szemeid vannak.
-Mi?Kérdezte Niall.
-Ezt most én hangosan mondtam?Kérdeztem zavartan.
-Igen.Jelentette ki Niall.És neked is szép szemeid vannak.
-Köszönöm.Mondtam.
-Nem én köszönöm.Mondta Niall és ajkait az ajkaimra tapasztotta.Egyszer csak arra eszméltünk fel, hogy az összes dolgozó minket néz Brenda-val az élen.
-Na gyerekek itt van a rendelésetek.Eszmélt fel Brenda is.
-Köszönjük.Mondta Niall.
-Szívesen.Mondta Brenda.Nagyon szép pár vagytok.
-Köszönjük.Mondtam mosolyogva.
-Szívesen és csak az igazat mondom.Mondta Brenda mosolyogva, majd távozott az asztaltól.Mi ettünk Niall fizetett bár megígértem neki, hogy kifizetem amit most helyettem fizetett, de ő azt mondta, hogy nem kell.Szóval miután megreggeliztünk hét óra lett és elmentünk sétálni.Majd szóvá tettem:
-Nem kéne visszamennünk az iskolába?Niall nem szólt semmit csak ismét megcsókolt.
-Még mindig vissza akarsz menni a suliba?Kérdezte Niall.
-Nem.Mondtam mosolyogva.
-Akkor jó.Mondta és tovább sétáltunk.
-Héé, te ott te szöszi!Hallottuk hátulról a kiabálást.Mivel mind a ketten szőkék vagyunk hátra fordultunk és pár pasi volt ott egy építkezésnél álltak.Nem rád gondoltunk Te!Mondták amikor Niall továbbra is hátra nézett.Hanem ott melletted.
-Már foglalt vagyok!Ordítottam vissza.
-Hát én is Cicám!Mondta az egyik munkás.Niall már kezdett ideges lenni, de nem hagytam, hogy visszaforduljon.
-Elintézem.Mondta Niall idegesen.
-Nem kell.Az ilyeneket figyelmen kívül kell hagyni.Mondtam Niall-nak.
-És mi van ha utánunk jönnek?Kérdezte Niall.
-Nem fognak.Mondtam amikor ezt kimondtam elkezdtek utánunk jönni.Hála az égnek, hogy Brenda épp arra ment hazafelé a munkából ugyanis ő most esti műszakos volt.
-Héé, gyerekek!Szólt ki Brenda a kocsijából.Felvegyelek titeket?
-Igen az jól jönne.Mondta Niall, majd beszálltunk a kocsiba.
-Bocs gyerekek nem tudlak titeket visszavinni a suliba, mert akkor követnének és tudnák, hogy hova jártok suliba.Mondta Brenda mikor egy kő betörte a hátsó szélvédőjét a kocsinak és a kő majdnem eltalált engem és Niall-t. Erre Brenda kipattant és visszament a munkásokhoz és ordítani kezdett velük. Nem szégyellitek magatokat az a lány még iskolába jár ahogy a fiú is!Nem, hogy még a lány után ordítotok, de még majdnem meg is ölitek őket?!?!Mindjárt adok én nektek olyat!A munkások erre elszégyellték magukat és visszamentek dolgozni.Na akkor hova is vigyelek titeket?Kérdezte Brenda.Niall megadta az iskola címét és Brenda odavitt minket.Majd elköszöntünk és épp időben vissza is értünk, hogy ne késsünk el az óráról. Mielőtt bementünk volna az iskolába még egy puszit adtam Niall arcára aztán bementünk és leültünk. Harry és Lian kérdezgetni kezdtek minket és mi csak annyit súgtunk hátra mind a ketten:
-Szerelmes vagyok!
Ebből Harry és Lina levették, hogy randin voltunk. Majd az órák hosszadalmasnak tűntek, de nekem ott volt Niall és Linának pedig Harry miután vége volt a sulinak elmentünk deszkával a titkos helyünkre mind a négyen és elmeséltük a randink részleteit. Mikor elmondtuk a randit tényleg részletesen elkezdtünk deszkázni.Sok ideig deszkáztunk aztán mivel észrevettük, hogy eltelt az idő hazamentünk és vacsoráztunk utána pedig lezuhanyozott Lina és addig SMS-ezgettem Niall-al, aztán elmentem én is zuhanyozni, majd lefeküdtünk aludni, de mind a ketten csak SMS-ezgettünk a srácokkal. Harry és Lina csak éjfélig SMS-ezgettek, de én és Niall hajnali 2-ig, aztán mi is nyugovóra tértünk.

2013. június 13., csütörtök

3.rész A titkos hely.....

Lina szemszöge:

Az órám reggel 7-kor keltett minket mivel tegnap szépen elaludtunk.Fogtam az órám és lecsaptam.Majd a takarót lerúgtam magamról és felültem az ágyban.
-Lisa!Kelj fel!Mondtam.
-Nem!Én alszok hagyjál békén.Jelentette ki és a fejére húzta a takaróját.
-De még boltba is menni kell.
-Menjél egyedül.
-Nem megyek egyedül, mert jössz velem.Mondtam.
-Ajj...muszáj??Kérdezte.
-Igen.Köszönd magadnak te felejtetted el Vasárnap a listáról.Mondtam és meghúztam a vállam majd felálltam és a szekrényemhez mentem.Vizsgálódtam egy ideig majd az ablakhoz  léptem és kinéztem rajta.Elég tűrhető idő volt.
-Nincs valami jó idő de tűrhető!Mondtam és Lisahoz fordultam aki már felült az ágyon.
-Oké.Mondta majd a szekrényünkhöz léptünk és a végén e-mellet döntöttünk.  
 
   

















(Lina ruhája)
(Lisa ruhája)

Fogtam a ruhámat és elmentem zuhanyozni.Siettem mert még el kelet menni Cola-ért a boltba.Amikor vissza értem Lisa követte a példámat és elment zuhanyozni .Én addig kifésültem a hajam és felvettem a sapit majd az ágyra huppantam a térdeimre raktam a laptopot és  internetezni kezdtem.Felnéztem Facebook-ra,
Twitter-re,hirtelen megjelent előttem Lisa.
-Akkor mehetünk.Mondtam majd leraktam a laptopot és elindultam kifelé.Lisa pedig követett.Amint a bolthoz értünk én be mentem Lisa pedig kint maradt.Vettem 2 Cola-t.Majd kimentem.
-Tessék.Mondtam Lisának és a kezébe nyomtam az egyik Coca Cola-t.És elindultunk vissza felé miközben beszélgetünk.Ahogy így beszélgetünk én be álltam Lisa elé,úgyhogy szembe voltam vele és így mentünk.Hirtelen bele mentem valakibe akit fellöktem és rá is estem.
-Au. Nem tudsz jobban vigyázni te szerencsétlen?Kérdezte az akire szerencsésen rá estem.
-Bocsi nem láttalak.Mondtam  miközben feltápászkodtam Lisa segítségével.Amikor ezt megtettem láttam az áldozatomat a másik csapat vezetője talán Taylor-nak hívják.
-Pedig vigyázhatnál. Héé nem te vagy az a csaj akiről Harry folyamatosan álmodozott?Kérdezte miközben rám mutatott.
-Álmodozott?Kérdeztem a kérdésre.
-Jah. Csak álmodozott mivel azt mondtam,hogy ha a közeletekbe is megy kirakom a csapatból.Mondta mosolyogva.
-Mekkora szemét vagy.Mondtam és Lisa-t csuklón fogtam és elindultam felfelé.Ő pedig utánam kiabált:
-Csak a szabályzatot követem.Mondta.Nem is foglalkoztam vele.Amint felértünk a Cola-t csak ledobtuk az ágyra és mentünk lefelé.Még nem csöngettek be ezért leültünk a helyünkre.
-Szia!Mondta Harry halkan.
-Szia!Válaszoltam de nem néztem rá.
-Valami baj van?Kérdezte.
-Nem nincs.Válaszoltam és a fejemet csóváltam.
-Oké.Mondta majd a kezeivel kezdet játszani.Hirtelen megjelent előttem Taylor mosolyogva.
-Mi van Cica nagyon felkaptad a vizet ahogy elmondtam amit Harry-ről mondtam. Mosolyogta bele az arcomba.Én erre csak annyit csináltam,hogy fogtam a fülesem és a fülembe raktam és olyan hangosan hallgattam  David Guetta Titanium című számát azt sem hallottam,hogy ordítanak  egymással vagy csak beszélgetnek.Majd láttam,hogy nyílik az ajtó és belép a tanár.Kivettem a fülest Taylor pedig a helyére ült.Majd elkezdődött az óra.Volt még pár órán majd jött  a kedvencem a tesi.Lisa és én szaladtunk átöltözni majd a torna terembe.Egész órán tök jól elvoltunk majd jött a Foci lányok a fiúk ellen.Én csatárnak kerültem Lisa pedig védőnek.Mi kezdtünk elég ügyesen vettük a fiúk cselezéseit.
Bár 3:2 lett az állás és mi vesztetünk...
A tesinek vége mentünk átöltözni.Majd a szobánkban leültünk tanulni.
Majd elmentünk tusolni és felvetünk valami rövidebbet mivel felfedezzük a várost valami jó hely után kutatva.
Hát e-mellet döntöttünk:


















(Ez a én ruhám)


















(Ez Lisa ruhája.)
Majd a vállunkra raktuk a táskánkat amibe egy deszka és egy kulacs volt.Aztán fogtuk a bicikliket vagyis a BMX-eket. És elindultunk lefelé. Útközben találkoztunk a srácokkal.
-Sziasztok lányok!Hova-hova ilyen felkészülve?Kérdezte Harry.
-Pont oda ahova ti nem.Mondtam és felültem a bicire de Harry megfogta.
-Mi volt az az osztályba?Kérdezte olyan közel hajolva,hogy a zöld szemei az enyémbe fúródtak.
-Semmi csak..Nem tudtam befejezni mert az ajkait az enyémhez tapasztotta és hosszan csókolt én pedig viszonoztam.Amikor elváltunk egymástól mosolygott.-Na akkor hova is mentek?
-Utállak.Mondtam mosolyogva és megráztam a fejem.-Körül nézünk a  városban hátha találunk valami jó kis búvó helyt ahova eltudunk menekülni a hétköznapok elől.Mondtam neki.Nem tudom miért de most érzek valamit Harry iránt amit még sosem éreztem senki iránt egészen mostanáig,Harry-ig azt hiszem szerelmes vagyok belé.
-Oké.Mehetünk mi is?Kérdezte Harry.Nem tudom miért nem érdekelt,hogy kirakhatnak a csapatból és látszólag öt sem.
-Felőlem.Mondtam.
-Oké!Akkor várjatok meg fel megyünk a bringákért.Mondtam majd szájon puszilt.És elszaladtak.
-Úristen ebből még mekkora baj lesz.Mondtam halkan.
-Nekem ne mond.Mondta Lisa aki eddig szerintem Niall-lal beszélgetett.-Szerelmes vagyok.
-Oké mert én is.Mondta majd rám nézett és csak mosolyogtunk.
-Na élünk lányok.Jelent meg mellettünk a két srác.Elindultunk bolyogtunk a városban majd egy elhagyatott raktárhoz értünk elég jó volt a hely ezért ki próbáltuk deszkával.
Harry meg lessi fotóst játszott a telómmal.
ezek lettek belőle:
Ez én vagyok...












Ez itt Lisa..











Csináltunk bár trükköt:
Harry unatkozott ....















 De Niall sem volt semmi.











De én is elvoltam....












Lisa meg, kente vágta...












Ahogy így elvoltunk elment az idő ezért mint az esze veszett elindultunk haza és ezt ahelyet meg hagytuk magunknak.Elköszöntünk a srácoktól felmentünk kajoltunk zuhiztunk és lefeküdtünk aludni.