Nem rég költöztünk Londonba anyával és apuval meg persze a legjobb barátnőmmel aki már tesóm lett.Most megyünk az új iskolánkba.Bentlakásosak leszünk szerencsére,semmi kedvem nincs itthon lenni nincs semmi bajom anyuékkal de nem voltam az az otthon maradós típus ahogy Lisa sem.
Így Lisa és én bőröndökkel és egy-egy deszkával a kezünkben készen álltunk persze a többi a kocsiban és a többi alatt azt értem,hogy a BMX.eink meg persze a gitárom.
-Anya???Jössz már??Kiabáltam anyumnak aki a konyhában volt. Őszintén nem tudom mit csinált.Lisa és én már tülkön ültünk,hogy mikor megyünk már.
-Pillanat kincsem, pillanat. Hallattszódott a konyhából anyám hangja.
-Oksa csak siess!!Mondtuk egyszerre Lisaval.
-Sietek amennyire csak tudok.Lisa és én addig ki mentünk a járdára és deszkáztunk.
-Na jösztök akkor??Állt ki anyum a járdára.
-Aha!!Mondtuk egyszerre Lisaval és már a kocsiban is voltunk.Anyum is beszállt majd elindultunk.1 Óra alatt oda is értünk. Kiszálltunk és megcéloztuk a csomag tartót kiszedtük belőle a cuccainkat majd leraktuk a kocsi mellé majd oda mentünk anyumhoz.
-Na nekem mennem kell majd akkor találkozunk legyetek jók és vigyázatok magatokra.Mondta majd adott mind a kettőnknek egy-egy puszit.-Na sziasztok.
-Szia!!Köszöntünk egyszerre majd fogtuk a cuccainkat és elindultunk az isinkbe.Az igazgatót kerestük, bár nem tartott sokáig mert vagy 15 perc után megtaláltuk.A BMX-eket le támasztottuk a falhoz és bekopogtatunk.
-Szabad!Hallatszodótt ki.Majd benyitottunk.
-Jó napot!Köszöntünk egyszerre.
-Én Lina Robinson vagyok.Mondtam.
-Én pedig Lisa Miller.Mondta a mellettem álló Lisa.
-Á ti vagytok az új lányok?!?!Én Mr.Collins vagyok!Nyújtotta a kezét.Majd mind a ketten külön-külön megráztuk.
-Itt vannak a holnapi órarendjeitek és a szoba számotok.Mondta majd a kezembe nyomott három papírt amiből kettő az órarendünk volt a másik pedig a szobaszámunk.
-Elnézést és a kulcsokat megkaphatnánk?Kérdezte Lisa.
-Jaj igen persze.Máris adom.Mondta majd elkezdett keresgetni.Majd elővett 2 kulcsot.És a kezébe nyomta Lisanak.
-Köszönjük.Mondtuk és kimentünk fogtuk a BMX-eket és elindultunk a szobánk felé.Majd Lisa hangosan kezdte mondani a szoba számokat.
-1,2,3,4,5.Majd megálltunk az 5-nél.Lisa kinyitotta és bevittük a cuccainkat és kipakoltunk.
-Lisa!Menni kéne kaját venni utána meg körül nézhetnénk a városban hátha találunk valami deszkás vagy Bmx-es pályát az lesz hol lennünk szabad időnkben.Mondtam erre ő már kezében a BMX-Szel és deszkával a táskában állt előttem.Én csak mosolyogtam majd fogtam a a táskám bele a deszka fogtam a BMX-et és kimentünk.Az iskola előt volt egy korlát én pedig kihasználtam a lehetőséget és ugrattam:
Lisa pedig követtet.majd elindultunk a boltban.Nagy nehezen de találtunk egy boltot bevásároltunk majd vissza mentünk a sulihoz Lisa gyorsan felszaladt a cuccokkal majd mentünk is szét nézni.Egy téren megálltunk mert láttunk egy BMX-es lányt.Oda mentünk hozzá.
-Szia!Mondtam.
-Sziasztok! Mondta Kedvesen.
-Van erre valami BMX.es vagy deszkás pálya??Kérdezte Lisa.
-Ja van én is oda megyek akkor menjünk együtt.Amúgy Jessica Olson vagyok.Mióta nyomatott?Kérdezte és a BMX-re mutatót.
-Elég rég óta.Mondtam-Én pedig Lina Robinson. Ő pedig itt mellettem Lisa Miller.
-Mutatsz valamit??Kérdezte.
-Persze.Mondtam mosolyogva.
Csináltam egy mutatványt majd melléjük gurultam és láttam,hogy Lisa és Jessica a telóját nézegetik és mosolyogva beszélgetnek.
-Mi az ?Kérdeztem
- Csináltam rólad egy képet.Mondta és az orrom alá dugta a telóját.
Hát ilyen lett a képem.---->
-Váoo. Jó kép.Mondtam.-Akkor menjünk a pályára?
-Ja,persze menjünk gyertek.Mondta Jessica.
☺☺☺☺A Pályán☺☺☺☺
Amint megérkeztünk Jessica oda ment egy sráchoz lepacsizott vele majd intett,hogy menjünk oda.
-Hali!Mondta a srác-Josh Nicholson vagyok.A Street Devils Csapatkapitánya. Jessica mondta,hogy jól nyomod.De téged nem mondott.Mutatott Lisará.
-Vagyok olyan jó mint Lina. Mondta Lisa közömbösen.
-Oké ajánlok valamit!Mutassátok meg menyire vagytok jók.Ha jók vagytok beveszünk titeket a Street Devils-be.Már persze ha akarjátok és ha jók vagytok.Mondta.
-Legyen.Mondtuk egyszerre.Majd leraktuk a táskákat amibe a deszkák voltak.Majd elindultunk a pályán.
Amint végeztünk lementünk Josh tapsolva jött oda.
-Oké Fel vagytok véve.De van három fontos szabály.
~1.Nem lehet párkapcsolatot alkotni egyetlen Black Devils taggal sem.
~2.Nem rongáljuk csapattársaink holmijait.
~3.A csapat gyűlésen megjelenni kötelező,és ami ott elhangzik csak csapattagoknak adható át.
-OKÉ!Benne vagyok!Lisa?Néztem rá.
-Oké én benne vagyok.Mondta.
-Amúgy kik azok a Black Devils-esek?Kérdeztem.
-Ők az ellenfeleink.Mondta egy srác Josh háta mögül.
-Ja értem.Mondtam.-Amúgy hányóra?
-7.Óra Mondta Jessica.
-Úristen nekünk menni kell. Jelentettük ki Lisaval egyszerre és felvettük a táskát.
-Hova?Kérdezte Josh
-Hát vissza a koliba.Mondta Lisa.
-Sziasztok!Mondtuk amikor már a kapunk kívül voltunk.Amint oda értünk mint a nem normálisak mentünk fel a szobába pakoltunk le és kaptuk fel a fürdéshez való cuccokat és felváltva elmentünk letusolni.Majd lefeküdtünk aludni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése